Rohanó hétköznapjainkban talán nincs is értékesebb ajándék, mint a családdal együtt töltött idő és a minél több közös élmény. Ehhez kínálunk remek lehetőséget a HungaryCard élménykártyával, mely számtalan belföldi programlehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt, egy éven keresztül.
S mindezt úgy, hogy közben számos megtakarításra tehetünk szert, miközben felfedezzük hazánk természeti, történelmi, kulturális értékeit vagy éppen strandolunk, sportolunk, utazunk, kikapcsolódunk. Tekintettel arra, hogy nem névre szóló, kölcsönadhatjuk barátoknak, ismerősöknek, így még jobban kihasználhatóak a kártya előnyei. Az ára pedig akár egy nap alatt, de egy hétvégi kiruccanás alkalmával biztosan megtérül. Újdonság, hogy a kártya az aktiválástól számított 365 napig érvényes.
A 2022-es kártya továbbra is tartalmazza a már jól megszokott és kedvelt vasúti, volán, autópálya matrica kedvezményeket, valamint az ingyenes múzeumok, félárú gyógyfürdők, színházak, koncertek, hajózás, illetve kalandparkok, élményközpontok, szálláshelyek, éttermek is ugyanúgy szerepelnek kínálatunkban, mint eddig.
Számos új szolgáltatóval gazdagodott a kínálat, pl. miskolctapolcai Ellipsum Élmény- és Strandfürdő, Budapest Retro Élményközpont, Art-Színtér Társulat, tatai Esterházy-kastély, fürérradványi Károlyi-kastély, nádasdladányi Nádasdy-kastély, sümegi Püspöki Palota, Kerekdomb Fesztivál, Zemplén Kalandpark, Szent István Bazilika, esztergomi Főszékesegyházi Kincstár, Édes Mackó Kürtőskalács-Cukrászda, Új Tündérkert Étterem, Károlyi Étterem.
A kártya mindkét típusa megrendelhető a www.hungarycard.hu weboldalon keresztül postaköltség nélkül, illetve személyesen is megvásárolható a Hotelinfo Irodában (1056 Budapest, Váci utca 78-80.).
Törzsvásálóink 2022. január 31-ig (honlapunkon 31-én éjfélig!) 30% kiemelt kedvezménnyel vásárolhatják meg a kártya mindkét típusát, amennyiben rendelkeznek 2020. vagy 2019. évi HungaryCarddal. A kedvezmény a Váci utcai Hotelinfo Irodában és a honlapon feltüntetett viszonteladó partnereinknél érvényesíthető, valamint weboldalunkon keresztül történő megrendelés esetén is működik.
2022. évi kártyaárak:
Basic: 12.000 Ft
Plus: 20.000 Ft
Díszdoboz: 500 Ft
Egy kis ízelítő a kártyacsomagok tartalmából:
Hungary Card Basic:
Felmutatós kedvezmények korlátlanul:
- 10-50% szálláshelyeken, éttermekben, strandokon, kalandparkokban, fitness termekben, színházakban, múzeumokban, fesztiválokon. Számos elektronikus szelvény tartozik hozzá:
- 50% a Zsolnay-Negyedbe, a Gödöllői Királyi Kastélyba, a Pesti Magyar Színházba, az Újszínházba, az Aquaworldbe, a Művészetek Völgye Fesztiválra
- 30-50% dunai hajózásnál, 40% a Városmajori Szabadtéri Színpad, 50% a Margitszigeti Szabadtéri Színház előadásaira, 50% a Budapesti Retro Élményközpontba
Hungary Card Plus:
Magában foglalja a Basic csomag összes kedvezményét, valamint:
- 33-50% egyúti vasúti menetjegyre
- 50% helyközi Volán autóbuszjáratokon
- ingyenes helyi közlekedés vidéki nagyvárosokban
- kedvezméyes autópálya matrica
- ingyenes múzeumbérlet Eger, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Székesfehérvár, Szentendre, Pécs, Zalaegerszeg számos múzeumába
- 50% a budapesti gyógyfürdőkbe illetve Cserkeszőlő, Hévíz, Sárvár gyógyfürdőibe
- 50% balatpni hajózásnál
- ingyenes éves Magyar Autóklub Bónusz tagság
Az idei évtől a kártya az aktiválástól számított 365 napig érvényes.
További információ a www.hungarycard.hu oldalon.
10% kedvezménnyel rendelhető meg a kártya bármely típusa a www.hungarycard.hu oldalon keresztül.
RENDELJE MEG MOST KEDVEZMÉNYES HUNGARY CARD-JÁT>>>